A sötétség rendellenes működése

A sötétség rendellenes működése

A sötétség fenyegetése itt van

Évek óta adom át számotokra a sötétség és a világosság átkalibrálásának üzeneteit:

„Maga a civilizáció forog kockán ebben a mozgalomban, és elhagytátok a jelzőt – egy olyan kiegyenlítődést, amiről sokan mondták, hogy sohasem történik meg. Ez az ötödik alkalom, hogy meglegyen ez az esély, és most kedveseim, a Földön lévő béke lehetősége felé vettétek az irányt. 23 évvel ezelőtt elmondtuk nektek, hogy ez megtörténhet, és hogy ennek erős a lehetősége. Most, körülöttetek minden ezzel küzd, mert a váltás itt van. Újra és újra el fogom mondani: a sötétség régi energiája nehezen hal meg, ordítozik és küzd, hogy megtartsa azt, amivel rendelkezett – a saját halálával küszködik. Tehát, az energia, amiről most beszélünk és a téma, az emberi tudatosság egyensúlya a sötétség és a világosság között.” – San Antonio, Texas – 2012. február

Több, mint egy évvel ezelőtt, szintén átadtam a számotokra előrejelzéseket az eljövendő változásról, amely minden olyantól különböző lesz, amit valaha is vártatok. Létezik a sötétség, amely összegyűlt ezen a bolygón és elmondtuk nektek, hogy ez megnövekedhet. Ez a világosságra adott válasz, amit felkapcsoltatok. A régi energián belül harcol a saját életéért. A sötétség tudatossága mindig fölényben volt a bolygón. A korrupció, a kapzsiság, a halállal kapcsolatos érdektelenség, mindig is része volt egy régebbi emberi természetnek. Hirtelen az egyenlítők ezen precessziójában, a jóslatok elkezdtek beteljesülni. A bennszülöttek naptárai előre jelezték ezt és itt is van.

A hasonlat tiszta. A világosság kezd megjelenni. Ez a mindenben megnövekvő tudatosság metaforája! Sok évvel ezelőtt elmondtuk nektek: „Amikor mindenki beszélhet mindenkivel, akkor nem lesznek titkok többé.” Ez még az internet előtt lett átadva és most már tudjátok, hogy miről is beszéltünk. Ez a technológia valójában egy eszköz a számotokra, hogy harcoljatok a sötétséggel. Egy pillanaton belül meg is mutatom nektek. Amit ebben a közvetítésben adok át nektek, az lehetetlennek tűnhet. Hadd kezdjem el az elején.

Félelem forgatókönyvek

Itt a váltás és a sötétség elkezd összegyűlni. Azok, akiknek semmiről sincs fogalmuk, elkezdik kivetíteni a félelmeiket, és ezt sok helyen fogjátok hallani: „Itt jön a vég. Tudtuk! Egy faji háború lesz a bolygón.” Hadd szólítsam meg ezt a gondolatot. Ez nem igazán új dolog. Mennyire lineárisak vagytok. Történt már ilyen korábban. Népirtás – faj írt ki egy másik fajt? Ez egy nagyon régi energia. Egyáltalán nem erről van szó.

Mások azt fogják mondani: „Ez a vég. Vallási háború lesz! Nézzétek csak meg! A milliárdnyi keresztény, muzulmán és zsidó között. Itt jön a vallási háború!” Ismételten mondom: óh, mennyire lineáriasak vagytok! Ennek örökké ez volt a módja. Nem vagytok-e tudatában annak, hogy ezen a bolygón a legtöbb háborút Isten nevében vívták meg? Mennyire régi, mennyire lineáris. Nem, nem ez az, amit történik.

Valami mást fogtok látni, egy olyan mintát, amit korábban sohasem tapasztaltatok meg. Ezen a bolygón első alkalommal van egy határok, országok és egy közös nyelv nélküli hadsereg. Ez a sötétség serege és ez harcolni fog mindennel, amiben szépség, becsületesség, fény, szabadság, szeretet, vagy magasabb rezgésű gondolkodás van. Mindezzel harcolni fog! Talán azt mondhatjátok magatoknak: „Kryon, hogyan illeszkedhet bele mindez az új világ energiájába, ami fény?” Óh, a nagy kérdés! Számos módja van annak, hogy megmagyarázzam ezt. Az első az, hogy az emberek szabad akarattal rendelkeznek.

Valóban sokkol benneteket az, hogy a sötétség a túlélésért harcol? A sötétség az ellenőrzést, a minden fölötti abszolút irányítást képviseli, de leginkább a pénz felettit. Amikor végül megsemmisülnek, akkor a gazdaságban változás áll be. Sokkal könnyebb lesz összerakni új rendszereket, amelyek mindenki javát szolgálhatják. Ameddig csak létezik, a sötétség az elkülönülés és az irányítás régi energiájáért fog harcolni. A sötétben a kapzsiság és a korrupció könnyedén létezhet – a fényben nem tudnak. Kedveseim, ennek semmi köze sincs a valláshoz. Ez a sötétség és a világosság, a régi és az új összeütközése, az új energiáért vívott harc itt van.

Nos, hadd mondjak el nektek valamit, amit ellentmondásosnak találhattok. A sötétség nem okos. A hasonlat a következő. Ha egy korábban elsötétített területet megvilágítotok, akkor ésszerűbben tudtok navigálni rajta. Értelmes dolgokat tehettek, ahelyett, hogy attól félnétek, hova is lépjetek. Könnyebb lesz a becsületesség felkapcsolt fénnyel. Ez azért van, mert többé már nem fenyeget senki benneteket. Beláthattok a sarkokba. Megláthatjátok az ember és ember közötti hasonlóságokat és okosabbak lehettek. Amikor sötétségben vagytok, a dolgok, amiknek értelme van, értelmetlenek. Ezek képviselik a „félelem szempontjából értelmes” dolgokat. Még azt is mondhatjátok, hogy a sötétség rendellenesen működik. Igazatok lenne. A sötétség még buta is, és igazatok is lenne.

Hadd kérdezzek valamit tőletek! Láttok egy méhkast – egy kaptár méhet és a méhek mind körülötte zöngenek. Nem tetszik nektek a zümmögés ezen szabadsága, fogtok egy óriási botot, megálltok a méhkassal szemben és ráhúztok egyet. Ezt okos dolognak tartjátok? (Kryon nevet) Pontosan ez az, ami történt! Sőt mi több, újra meg fog történni. A sötét sereg rendellenesen működik. Nem látja, hogy mi van érkezőben, mert folytatni fogja a méhkas ütlegelését, és ezt fogja tenni szerte a világban. Nem érti meg, hogy minden alkalommal, amikor ezt teszi, akkor önmagát leplezi le, és ez egyesíti a méheket. Azonban abban hisz, hogy megfélemlíti a méheket! Azok nem fognak kijönni, hanem inkább bent maradnak és félnek tőle – rendellenes módon.

Nincs többé kerítésen ücsörgés

Évekkel ezelőtt átadtunk nektek egy másik jóslatot is. Az új energiában senki sem lesz képes tovább ücsörögni a kerítésen. Nincs olyan kormányzat, amely csak ücsöröghet és nézelődhet, mert mindannyian érintettek lesznek. Meg kell hozniuk a döntést, hogy harcolnak-e a sötétséggel vagy sem. Ha nem harcolnak vele, akkor sebezhetőek lesznek a sötét sereg számára. Évekkel ezelőtt elmondtuk nektek ezt az információt. Ezen bolygó minden kormányzata végezetül érintett lesz a sötét sereg megsemmisítésében. Tehát, amikor a sötét sereg rácsap a méhkasra, azok, akik a kerítésen ültek le fognak esni róla, és meg fogják látni a fényt és a sötétséget, majd döntést kell, hogy hozzanak. A sötét sereg a tettei miatt, a saját pusztulását táplálja. Nem érti meg a fényt. Csupán egyetlen dolgot ért: a félelmet. Ez egy nagyon régi energiát képvisel, amely így hangzik: „Ha meg tudod félemlíteni az embereket, akkor bármilyen csatát meg tudsz nyerni.” Ez egy régi energiás tudatosság és akkor lehet igaz, ha áldozatok vagytok. Ha a fény közvetítői vagytok, akkor ez nem fog rátok hatni. Jobban fogjátok ezt tudni.

A finanszírozás, a sötétség motorjának olajozása

A bolygón mindenkinek le kell szállnia a kerítésről a sötét sereg megsemmisítése érdekében. Nos, elmondtuk korábban nektek, hogy hogyan is csináljátok ezt. A politikusok forgatni fogják a szemüket. A kormányzaton belül azok, akik tudják, hogy hogyan is működnek a dolgok, forgatni fogják a szemüket. Halál nélkül tudjátok elpusztítani a sötét sereget. Azt a bizonyos dolgot, amit félnek elveszíteni, most elvehetitek tőlük. Ez pedig a pénz! Hogyan is működhetne egy sötét sereg, ha nem tud enni? Hogyan fog működni, ha nincs fegyverük? Garantálom nektek, hogy még a sötét sereg legsötétebb tagja is haza fog menni, ha nem kap enni, vagy ha nincs valaki körülötte, aki megszervezze őket, mert a vezetők éhesek és elmentek. Néhányan azt mondják, hogy ez lehetetlen. Azt mondják, hogy a pénz ismeretlen forrásokból érkezik. Hadd mondjak nektek el valamit! Nem, nem abból. Nagyon is jól ismert forrásokból ered. A legtöbbje a meghódított földekből származik, de nem mind. Hamarosan elkezdik elveszíteni a földjüket, így még több finanszírozásra lesz szükségük. Ha a bevételük forrásai teljesen lelepleződnek – vannak olyan hallgatók, akiknek ezt hallaniuk kell – ha a bevételük forrásai teljesen lelepleződnek, akkor az nagy változást fog okozni a nyilvánosságban, amely sokkolva lesz.

Hadd beszéljek a politikusokhoz. Rendszeresen ültök le az asztalhoz olyan más országbeliekkel, akik szövetségesek. Mialatt mosolyognak rátok, pénzelik a sötét oldalt. Elvégre a pénz a háborúval teremtődik elő! Ennek éveken át ez volt a módja, de már nem sokáig. Politikus, amikor rájönnek, hogy tudtál róla, akkor te leszel az, akit felelősségre vonnak ezért. Nem tettél semmit ez ügyben.

Az amerikaiakhoz szeretnék szólni, mert a társam (Lee) egy amerikai. Most el fogok mondani nektek valamit, és ti nem fogjátok azt elhinni. A nehezen megszerzett pénzügyi alapjaitok közül sok a sötét sereg finanszírozására megy valami úton-módon! A kormányzatotokon belül pedig sokan vannak, akik tudnak erről. Pár szóval választ fogok adni nektek arra, hogy mit is kezdjetek ezzel: nemzetközi átlátszó törvényszéki könyvelés. Nemzetközi átlátszó törvényszéki könyvelés! Itt az ideje megtisztítani a sötétség finanszírozását és elpusztítani a képességét, hogy háborút teremtsen.

Lenne egy figyelmeztetésem minden olyan vezető számára, akiknek tudomása van arról, hogy honnan is érkezik a pénz és nem tesz ez ügyben semmit sem, mégpedig hogy a vezetőségi napjaik meg vannak számlálva. A világosság ezt le fogja leplezni és veszíteni fogtok. Miért nem álltok most át a kerítés jó oldalára?

Vajon mindez túlságosan magasröptű? Túl egyszerű? Azt gondolni, hogy a világ összegyűlhet és kihúzhatja a szőnyeget a sötétség alól, ahol helyet foglal és a pénz védőburka alól, amiben benne van – ez valóban megtörténhet? Figyeljétek csak a váratlan eseményeket! (Kryon újra kuncog)

Ha ezt megtennétek, akkor az megváltoztatná az olyan támadásokat, mint a párizsi? Elvégre az egyáltalán nem egy hadsereg volt, csupán csak néhányan. A válasz igen – mert ez a néhány a „soknak” tartozik válasszal, és a „sok” által lett kiképezve. A „sokat” egy megalapozott magnak látják, ahonnan a munkájukat végzik. Mag nélkül nincs cél. Az a néhány magára fog maradni, ha nincs semmi támasza a háttérben.

Mindez azoktól függ, akik figyelnek, nem pedig a szobában lévőktől. Azok, akik később hallgatnak és olvasnak, lehet, hogy nem is kedvelik Kryont vagy a közvetítést, de ha ezt hallják, tudják, hogy igazam van. Ez nem egy sötét üzenet. Ez egy fényes üzenet! A kezdet itt van. A dolgok változóban vannak. Tanúi vagytok a változásnak, ahogy beszélünk. El fog jönni egy nap, amikor nem fogjátok ezt újra megtörténni látni – a gonosz eme szervezett csoportjait. Ez egy örömteljes üzenet, amit mára tartogattam a számotokra. A történelem emlékezni fog ezekre az időkre, amikor a világ végül összegyűlt és felismerte, hogy merre is tartott. Ez most kemény dolog. Megváltoztatja a létezés paradigmáját. Életek, kormányzatok és üzletek fogják elkezdeni megérteni, hogy a csata itt van és az övék a győzelem. Mi a reakciótok erre?

Azt szeretném, ha gratulálnátok azoknak, szeretnétek és megértenétek azokat, akiket tegnap elveszítettetek (Párizsban). Elmondtam ezt korábban: ők most a fátyol felém eső oldalán vannak. Mindannyian jól vannak. Most visszanéznek rátok és – használtuk már korábban ezt a kifejezést – azt mondják: „Mi megtettük a részünket, most tegyétek meg ti is a magatokét!” Mindannyiuk vissza fog térni erre a bolygóra, és részt fog venni a fény azon csodájában, amit eme váltás alkalmával teremtetek meg a bolygótokon.

Higgyetek nekem, a vég már megtörtént. Ez a kezdet.

Szerelmes vagyok az emberiségbe, amiatt, amit láttam, hogy tettetek.

És ez így van.

Kryon

Forrás: Magyar Kryon Honlap

Dátum: 
2015. 11. 14.
Rovat: