A közvetítésről

A közvetítésről

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Most pedig a közvetítéssel kapcsolatban ismertetünk néhány tudnivalót. Szeretnénk egypár olyan szabályt közölni, amelyek segítenek eldönteni, hogy mennyiben hiteles a közvetítés, illetve megkönnyítik a helyes ítéletalkotást. Ésszerűtlen dolog lenne, ha a Szellem maga adna önmaga felismeréséhez szabályokat. Így egy olyan bölcs emberi forrásból merítjük ezeket, amely a számotokra is elérhető, és a társam is ismeri.

Bölcs emberek a következőket állapítják meg a közvetítőkről, és az alábbi megszívlelendő tanácsokat adják:

  1. Az információk mindig mindenki számára használhatók. Óvakodj az olyan közvetítőtől, amelyik csak kevesek által felhasználható információt ad, vagy azt állítja, hogy az csak egy különleges vagy szűk csoportra vonatkozik. A közvetített információnak az egész emberiség javát kell szolgálnia, kivétel nélkül minden egyes emberét. Ez olyan megkülönböztető jegy, mely alapján megítélheted, hogy az igazságot hallod-e.

  2. Az üzenetnek felemelőnek kell lennie. A pozitív üzenetekre figyelj oda – ne a félelemkeltőkre, ne a lehúzókra, ne azokra, amelyek félelmetes cselekedetekre vagy elrejtőzésre ösztökélnek –, a képességeid kibontakoztatását elősegítő üzeneteknek szentelj figyelmet!

  3. A Szellem soha, de soha nem küld neked olyan üzenetet, melyben szabad akaratod feladását kéri tőled. Soha! Hiszen a szabad akarat az, amiről az egész földi tapasztalásod szól, miközben abban a bizonyos aranyszékben ülsz. Szabad akarat! A választás az, ami bolygótok jövőjének hajtóereje.

  4. A Szellem soha nem üzen neked olyat – soha!ami azt követeli tőled, hogy rúgd fel annak egységes voltát, amiben hiszel. Tiszteletben tartjuk gondolkodási folyamataidat. A Szellem soha nem próbál meg csellel rávenni vagy rábeszélni valamire. Az üzenet soha nem sértheti meg az integritásodat, jó érzést kell keltenie benned, és a szíveddel érezd igaznak.

  5. Kedveseim, a Szellem soha nem tünteti fel a közvetítőjét úgy, mintha ő lenne az egyedüli forrás. Figyeljetek oda erre, mert a Szellemnek sok közvetítője van, akik az általuk közvetített információval hozzájárulnak egy nagyobb kép kialakításához, különösen most, az Új Kor időszakában. Ezek a közvetítők soha nem fogják az információ egyedüli csatornájának vallani magukat.

  6. Figyelj arra a tényre, hogy az információ általában új ismeret. Óvakodj az olyan közvetítőtől, aki egyszerűen csak a régi, már tudott témákon rágódik, mert az ilyen semmi mást nem közvetít, mint saját emberi egoját. Új információk szükségesek, ez a közvetítés alapvető oka. Gondold ezt át.

  7. Fordíts figyelmet arra a tényezőre, hogy a közvetített információnak lelki-szellemi megoldásokat kell átadnia. A közvetítés célja éppen az, hogy új információk által megoldásokat szolgáltasson a földi élet kihívásaira válaszul.

Íme ez a hét legfontosabb szabály a tizenkettő közül, melyeket emberek nyújtanak át neked, [Megjelent a New Realities Magazin c. folyóiratban 1987 júliusában.] hogy képes legyél eldönteni, melyik közvetítés ered valóban a Szellemtől. És most egy saját szabályt adunk át – ez tőlünk származik. A közvetített információhoz, ahogy már korábban is mondtuk, úgy viszonyulj, mint egy forráshoz. Ne vesszél el benne, ne váljék az életeddé. Ne kiáltsd ki a közvetítést végző embert gurunak. Az információból mint forrásból meríts és tanulj belőle, majd tedd félre. Aztán a saját erőd és saját képességeid birtokában menj be az aranyszobádba, és hozzál létre magasabb rezgéseket ezért a bolygóért. Te vagy az, aki képes erre! A közvetítés csupán segítséget nyújthat ehhez.

Forrás: Kryon - Az ember Isten társaként

Dátum: 
1997.
Rovat: