A harmadik nyelv

A harmadik nyelv

Kedveseim, beszéltem már nektek a Harmadik Nyelvről. Rövid ideig ezzel foglalkozunk most. Megismertetem veletek a Harmadik Nyelv öt sajátosságát (bár annál jóval több van).

Elmagyarázom, mi megy végbe az életetekben, amit nem értetek. Az új energia hat rátok. Elárad a földön és a régivel párhuzamosan létezik. Sokan érzitek. Az idő ténylegesen fölgyorsul, az emberiség vonatát egyre sebesebbnek találjátok. Sokan annak ellenére tisztában vagytok az idő gyorsulásával, hogy az óráitok az eddigi módon működnek. A szellemi dimenziókban végbemenő gyorsulás ez; inkább érezhető, semmint látható.

Mások zümmögést éreznek maguk körül, ami csupán azt mutatja: egyszerre túl sok minden történik a környezetükben. Ez természetét tekintve spirituális, de vannak, akik biológiailag érzik – és egyesek az elhallgattatását kérik. Nem mindenki számára érthető, miért van ez. Bizonyos esetekben ténylegesen annyira akadályozzátok, hogy teljesen megszűnik a zümmögés. Valóban, egyáltalán semmi sincs ott – és a megvilágosodott személyt ez is bosszantja!

Elmondom, miért. Létezik egy láthatatlan „hírsugárzó állomás”, amit a Harmadik Nyelvnek hívnak. Ez az adó küld üzeneteket annak a valaminek, amit „Felsőbbrendű Én”-nek neveztek. Az angyali, az isteni részetek (amelyik a most-ban van) igyekszik az adót befogni – és egyszerre láthatatlan, személyes, spirituális hírek özöne szólal meg. Ezt nevezik a Harmadik Nyelvnek! Így működik. Nem lineáris üzenetáram, hanem újfajta kommunikáció ez; megkívánja, hogy válasszatok a különböző lehetőségek közül. Metaforával magyarázom: rá kell hangolódnotok a sugárzó részekre... mintha sok eshetőség közül választanátok adót. Amikor megértitek, hogy valamennyi hírt együtt és egyszerre közlik, akkor jobb elképzelésetek lesz arról, hogyan válasszatok közülük.

A kérdés természetesen mindig ez: Hogyan? Fölvázolom nektek az öt legismertebb „állomást”, amelyeket egyszerre hallotok. Emlékeztetlek ugyanakkor a szándék energiájára is. Ha megértitek, mi történik, akkor a spirituális szándékotok a segítségetekre lesz a választásban. Emlékeztek? Beszéltem már a szándék láthatatlan erejéről. Nos, ez valóságos, és amit elmondtam, az csak egyetlen példája a megjelenésének.

Irányító közlés

Az öt „állomás” közül elsőként arról beszélek, amit „irányító közlés”-nek hívok. Sokan intuíciónak, ösztönös megérzésnek nevezitek. Némelyikőtök látszólag elveszítette ezt a képességet, és így szól magában: „Ebben az új energiában elveszítettem az intuíciómat! Mindig tudtam, mi helyes és mi nem, éreztem a vezetést. Most egyszerűen nem működik ez a számomra.” Igen, ez az! „Ott van” most is a többi ismerettel együtt.

Mit tegyek?” kérdezhetitek. Hangolódjatok rá az intuícióra, és hagyjátok ki a többi adót. Mondjátok ezt: „Lineáris vagyok, kedves Szellem, és engedélyt adok arra, hogy csak az intuíció csatornára hangolódj rá, a többit küszöböld most ki.” Olyan energiát kértek ezzel, ami ahhoz illik, amit kapni óhajtotok. Ennek a szándékosság használatához és a kívánságotok pontosabb meghatározásának a képességéhez van köze.

Figyeljétek meg: az intuíció képessége vissza fog térni! Azok, akik sohasem érezték, a fejlődését tapasztalják. Azoknak, akik tudni akarják, hogyan ismerhetik föl: nos, ez az adott dologra elsőként eszetekbe jutó válasz. Próbáljátok ki! Ha korábban még nem tettétek, bármilyen helyzetben hangolódjatok rá az intuícióra. Vannak, akik ingát használnak. Ez a saját személyes vezetőtök közlésein keresztül működik. Ellenőrizzétek. Tapasztaljátok ki, milyen érzés az, ha valami megfelel és milyen, ha nem felel meg az élethelyzet energiájának. Ezt hívják vezetésnek, ez az „irányító közlés állomás”.

Akarjátok tudni, mi történik itt? Miért kapjátok most hirtelen egyszerre ezt az ismerethalmazt? Miért nem úgy, ahogy eddig is volt, lineáris módon? Az új energia adta képességekkel függ ez össze. A múltban mindent befogadtatok meditáció közben, amit küldtek hozzátok. Most megválaszthatjátok, mit akartok kapni. Ez a lecke tehát arról szól, hogyan vegyetek részt az újfajta összeköttetésben a választásotok és a kívánságotok szerint.

Ölelések

A második adót „ölelés” kommunikációnak fogom hívni. Kaptatok mostanában ölelést? Talán igen, de nem ismertétek föl annak, ami. Én megerősítésnek hívom az ölelés állomást. Ez magyarázza meg azt, miért kapjátok föl sokan a fejeteket a megfelelő pillanatban, miért szegeződik a szemetek az órára, ami 11:11-et mutat! [Nevetnek.] Se nem 11:10-et, se nem 11:12-t, ugye? Miért néztetek oda éppen abban a percben? Mit jelent ez? Azt, hogy ölelést kaptatok! Másként hogyan is tudnám fölhívni a figyelmeteket magamra? Ezt látjátok a szemetekkel, és emlékeztek arra: szeretlek és megölellek benneteket. Miért néztetek abban a percben az órára? Mert angyal érintette meg a vállatokat és ezt súgta: „Most nézd! Bebizonyítom, hogy itt vagyok veled!” Ez az ölelés állomás. A Harmadik Nyelv létezésének a megerősítése. Miért nem álltok meg egy pillanatra, miért nem ünneplitek meg az eseményt, ha legközelebb megtörténik? Ha így tesztek, viszonozzátok az ölelést! Következő alkalommal próbáljátok ki.

Tervező angyalok

A harmadik hírállomás a tervező energia. Szinkronicitásnak és a teremtésben való részvételnek hívjátok. Ez aztán a jókora terület! Ezt érzitek a legfontosabbnak, mivel ebben kaptok válaszokat a jelentős kérdésekre. A tervező angyalok (vagy vezetők) képviselik azt a csoportot, amelyik a szinkronicitás beteljesítésével és a teremtésben való közreműködés megkönnyítésével segít benneteket. Ez az a hely, ahol megváltoznak az életek és a munka befejeződik. Hogyan találjátok meg? Itt az ideje, hogy a szándékotokat a „tervező állomás”-ra való „ráhangolás”-ra irányítsátok. Néhányan fölteszik az élet nagy kérdéseit, és válaszok helyett zümmögést vagy csöndet hallanak. A ráhangolás módja ismét a következő. Mondjátok ezt: „Kedves Szellem, tudom, hogy itt vagy, és arra kérlek, hangolj rá e csoport energiájára.” Kérjétek a megoldás energiáját lineáris módon, egyszerre csak egyet... és ezt fogjátok kapni.

Gondoljátok csak meg! Nem jobb választani, mint pusztán azt fogadni, amit adnak? Nem jelent nagyobb felhatalmazást olyan helyzet létrehozása, amelyben meghatározott energiára hangolódtok rá? A válasz: de igen! Itt az ideje, hogy megértsétek a Harmadik Nyelvnek nevezett folyamat szellemi dimenzióbeli voltát.

Visszacsatolás az összeköttetésről

A negyedik hírcsatorna neve: „visszacsatolás az összeköttetésről”. A régi energiában volt idő, amikor térdre borultatok a Szellem előtt, és éreztétek a szeretetet. Az összeköttetés létrejöttéről visszajelzést kaptatok, aminek az energiája igazolta a számotokra azt, hogy „érintkezésben” vagytok. Megszoktatok egy bizonyos spirituális vagy testi érzést, és most sokan azt mondjátok, megszűnt vagy jelentősen csökkent, és hiányzik nektek. Nos, nem szűnt meg. Mindössze annyi történt, hogy most meg kell tanulnotok kiválasztani. A Harmadik Nyelv mindig lehetőséget ad arra, hogy ráhangolódjatok. Azt akarom ezzel mondani, hogy nem érdekes, mit csináltok, mindig kaphattok visszajelzést – akár esztek, akár autót vezettek vagy meditáltok.

Nem kell az oltár előtt térdelnetek, mert ezt a szent helyet az egyszerű szándékkal létrehoztátok már. Hogy mi a szentség? A szellemi dimenziókhoz tartozó, mértéktelenül szeretett Emberi Lény – aki a földön jár, aki azt színleli, hogy ember. Bármikor átélhetitek ezt az energiát, amikor csak akarjátok. Mondjátok a Szellemnek: „Hangolj rá erre vagy arra az állomásra!”. [Nevetnek.]

Hangolódjatok rá az összeköttetés visszacsatolására, és mindig tudni fogjátok: mellettetek vagyok. Ismét érezni fogjátok azt, amire vágytok: emlékezni fogtok arra, hogy ott vagyok. A megkülönböztetés, a tisztánlátás kora ez. Tőletek függ, melyik energiára való ráhangolódásra van szükségetek, és mennyi ideig tartózkodtok benne. A bennetek lakozó angyal bölcsességére van szükség ahhoz, hogy a szellemi dimenziók skáláján ugrándozhassatok, és a kellő időben a kellő energiára hangolódhassatok rá. Mindez új, és a Harmadik Nyelv sajátossága. Ha nem ismeritek föl, akkor záporozni fog rátok a zaj, és nem fogjátok tudni, mit csináljatok.

Kéz-fogás

Az ötödik hírcsatorna a másodikra (az ölelésre) emlékeztethet, de ez látszólagos. Kéz-fogás a neve. Van, akinek most azonnal szüksége van erre, és szeretne ráhangolódni az adóra! Mások egyszerre többet is szeretnének fogni. Lehetséges ez?, kérdezhetitek. Hadd mondjak valamit. Igen, lehetséges! Először meg kell szoknotok, miképpen használhatjátok ezt a régi, lineáris módon (vagyis hogyan tudtok egy időben egy állomást fogadni). Majd a szellemi dimenziók köréből származó megközelítésben áttérhettek arra, hogy akár ötöt is meghalljatok egyszerre! Mindez hozzátartozik az Új Kor kitágult emberi tudatához.

Mi is ez a kéz-fogás? A szobátokban vagytok; azt hiszitek, egyedül. Nem kaptok üzeneteket. Egyetlen energia, a Szellem szeretete árad felétek, családtagok felé. Egyszerű, de gyakran a legalapvetőbb energia ez, amit megidézhettek. Üljetek a sötétben, és engedjétek meg, hogy a fátyolon keresztül megfogja a kezeteket a Világegyetem legnagyszerűbb energiája – a családtag, aki a ti neveteket viseli. Semmi sem hasonlítható ehhez! Azt is elárulom nektek, kedves családom, hogy a legkedvesebb alkalom ez a számomra, mert az új energiában érzem ilyenkor a visszatért kezetek súlyának nyomását! Valójában a legnagyobb örömet épp ez okozza.

A számos hírcsatorna közül erről az ötről kellett ma hallanotok. Megváltoztathatják a szíveteket, az elméteket és az életeteket, még ha csodálkoztok is azon, ami történik.

Forrás: Kryon - Az új kezdet

Dátum: 
2002.
Rovat: