Az elme csendje a kihívás - Kryon, 2017.04.

Kryon: Az elme csendje a kihívás

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Megint szóvá tesszük, hogy bizonyára észrevettétek, hogy partnerem képes egész gyorsan, túl gyorsan felvenni a csatornázás állapotát. A túl gyorsant az ezoterikus világ szakemberei definiálják túl gyorsannak. Az Emberi Lények sejtszerkezetét nem transz állapotokra tervezték. A testet illetően egyfajta egyensúly áll fenn, ami  4 dimenziós. Ilyennek születtetek. Ennek megfelelően tanultatok, ennek megfelelően jártatok iskolába.

Ha transz állapotot, médiumi képességet kellene tanulnotok, ha olyasmit kellene tanulnotok, mint csatornázás, akkor utasításokat kapnátok, hogyan készüljetek fel bizonyos módokon. Vannak eszközök, melyek elvezetnek ehhez az állapothoz, a relaxáció, légzés, és annak vizualizálása, ahogy átalakul mindaz, aki vagy, valami másba. Ez persze időbe telik, de ha összeáll, akkor csatornázhattok.

Régebben mondtam már nektek, hogy még ez is megváltozott. Annak semmi értelme Kedveseim, hogy ki- bekapcsoljátok a spiritualitást, hogy lehessen egyfajta emberi működésetek és egy ún. transz állapototok. Már évek óta mondjuk nektek, hogy a kettőt egybe tudjátok olvasztani, így pillanatok alatt képesek lehettek meditatív állapotot felvenni, pillanatok alatt kaphattok válaszokat, és pillanatok alatt csatornázhattok, ami egy olyan folyamaton keresztül történik, amit úgy nevezhetnénk, hogy átírása mindannak, amit gondoltatok, amit gondoltok, amit tudtok, amiről azt gondoljátok, hogy tudjátok, ami mások tanításán keresztül jött hozzátok, amit átvettetek.

Ezért létezik egy lineáris eredete annak, mit hogyan kell csinálni, hogyan működnek a dolgok, mi ismeretes, mit mondanak a tanítóitok. Az egyik legnagyobb téma, amiről beszéltünk már, nem is olyan régen, az az, hogy mi történik, amikor megpróbáljátok megváltoztatni a gondolkodásotokat. Már mondtam nektek, hogy ahhoz, hogy meditáljatok, hogy csatornázhassatok, vagy akár gyógyíthassatok, bármi, ami korábban hatalmas erőfeszítésetekbe telt, hogy elérjen egy bizonyos szintű tudatosság szintjére, most azonnal elérhető, mivel saját tudatosságotokat már másként vagytok képesek fejleszteni, így még a járásotok is másmilyen, és EZ juttat minket problémás helyzetbe, mert a múlt tanítói (a múltat tanítók) azt mondják, hogy nem így kell csinálni.

Szeretnélek újra emlékeztetni Benneteket, mi az, amitől megváltozik a véleményetek Kedveseim. Vannak, akik most itt ülnek előttem, akiket ismerek, mert tudom a nevüket, akik szembefordultak a tanított módokkal, pedig úgyanúgy tanították őket, de megtanultak valamit, majd megjelent bennük az „aha” felismerés élménye, hogy átírják, átértelmezzék amit már tudnak. Az Emberi Lény számára lehető legnehezebb dolog jelen pillanatban, hogy megváltoztassa a véleményét olyan mély dolgokkal kapcsolatban, melyek hatással vannak rá. Ez Szinte már elárulása azoknak, akik tanítottak Benneteket.

Ha volt egy mentorotok, aki arról tanított, hogyan működnek a dolgok, természetes szerelembe esni információkkal, tanításokkal, talán még magával a mentorral is. Megérint a személyisége, és azt mondjátok, őt fogom követni, tőle tanulok, ezt tudom, és tovább adjátok, tanítjátok, használjátok, nap, mint nap, majd történik valami, jön valaki és azt mondja, „ez már nem így van”. Vagy épp saját tudatosságotok érezteti veletek, hogy „Wow! Ez másmilyennek tűnik most”. Ebben a pillanatban, döntést kell hoznotok: igen, vagy nem. És ha csak egy kicsit is kezdtek emelkedni, változni, belefuthattok az érzésbe, hogy ezzel eláruljátok azt, akit szerettetek, akit követtetek. Így jöttök rá, hogy felébredtek vagytok-e, mert vissza tudjátok vezetni a folyamatot ahhoz a ponthoz, ahol kezdtetek kiemelkedni abból, amit mondtak nektek.

Olyan fontos, hogy megértsétek, hogy ha kiemelkedtek abból, amit mondtak nektek, az nem jelenti, hogy a múlt helytelen lett volna. Csak annyit jelent, hogy a dolgok emelkedtek és változtak. Úgyhogy az emelkedés és változás, melybe belekerültetek hozza magával azt az információt, ami eltér attól, amit tanítottak nektek, amit mondtak nektek, és kívülállóvá tesz titeket sokak számára, akik veletek együtt tanultak, akik ugyanazt tanulták, mint ti. Ezért vagytok sokan úgy nevezett fekete bárányok a családban. Kiléptek a karmából, kiléptek a tanításból, kiléptek abból, amit a szüleitek, tanáraitok tanítottak nektek, azért, hogy ti magatok ébredhessetek rá valami olyasmire, aminek sokkal több értelme van, ami sokkal szebb SZÁMOTOKRA.

A Földön járt valós Mesterek nem járkáltak körbe azzal, hogy másokról azt állítsák, hogy nincs igazuk. Őket az kötötte le, hogy milyen nagyszerű érzés, ha igazunk van.  Az igaz és hamis nem fekete és fehér, hanem a tudatosság árnyalatai, és a Mesterek rendelkeztek a legmagasabb árnyalatokkal, amit az együttérzés, ítélkezés mentesség tett számukra elérhetővé. Olyasvalamit mutattak be, amit mindenki más is akart, mert ez senkit sem minősített helytelennek, igaztalannak, egyszerűen csak megváltoztatta a gondolat paradigmáját, magasabb szintre hozta.

Mikor iskolába jártok, osztályról, osztályra, észreveszitek, hogy az információ egyre választékosabb, egyre érthetőbb, ahogy haladtok a végzős osztály felé. Van bármi helytelen az életetekben azzal kapcsolatban, hogy keresztül haladtok a fény és sötétség árnyalatain, hogy elérjetek a végzős szintre? Néha olyan állapotokon mentek keresztül, ahol alapfokú dolgokat tanultok, de az alapfokú dolgokat eldobhatjátok, amikor a tanulás magasabb szintjéhez értek.

Sokszor feltettem nektek a kérdést, hányan hordozzátok magatokkal az ABC-s könyvet, amiből megtanultatok olvasni? A válasz: senki. Azért,  mert nincs tovább szükség az ABC-s könyvre. Befogadtátok az általa nyújtott tudást, és az olvasás képessége részetekké vált. Értitek hova akarok kilyukadni ezzel! Vannak, akik még mindig magukkal hordozzák a spiritualitás felszereléseiket, olyasmiket, amikről azt tanulták, hogy csinálniuk kell, és próbálnak olyanok lenni, amire azt mondták, olyanoknak kell lenniük, cipelik magukkal, végzik a különféle légzőgyakorlatokat, más gyakorlatokat: ezek az ABC-s könyvek, amit idővel el kell hagyni, mert be kell dolgozódjon intuitív szintre.

Minden itt jelenlévő érintve van – van aki lassan, van aki gyorsan – abban, hogy felismerje, hogy több minden lehetséges, mint ahogy gondoltátok. És a több minden nem azt jelenti, hogy még több információ. A világ nagyobb, ti vagytok nagyobbak, és amikor kezditek ezt megvizsgálni, az jótékony hatású. Mindez nem félelemmel, vagy minősítéssel talál rátok, így minden ajtó, ami lassan kinyílik örömet rejt: a fény felfedezése örömteli megtapasztalás, még akkor is, ha mellette megfordul bennetek egy (régit) tanító iránti árulás érzése. Kezditek megérteni a helyénvalóságát ennek az egésznek.

Ez a mai üzenet arról szól, hogy helyénvaló az emelkedés és a változás. Ne féljetek körbenézni! Mindenkihez szólok most, aki bármikor hallja ezt, nem csak azokhoz, akik ma itt ülnek előttem.

Ha mindez félelemmel tölt el, ha úgy érzed nem helyes, nincs még itt az ideje, és inkább szeretnéd becsukni ezt az ajtót, tegyél úgy! Azt szeretném, ha azt tennéd, ami számodra a legintuitívebb, ami ez esetben csak annyit jelent, hogy még nincs itt az ideje. Így működik minden tanulási folyamat. Ha készen állsz arra, hogy kerékpározz, ülj fel rá! Ha szükséged van oldalsó kerekekre, megkaphatod. Ha ma még nem sikerül kerékpároznod, lehet holnap már sikerül, a kerékpár mindig rendelkezésre áll. Haladj saját tempódban, saját sebességeddel, ebben nincs helyes, vagy helytelen! Újra elmondjuk: a te utad, a tiéd. Hozzád tartozik, gyönyörű, tiszteletben van tartva. Mindegy mit látsz magad körül, mindegy mit mondanak neked, mindegy mik a kellene/nem kellene dolgok, amik tanácsként érkeznek hozzád másoktól. Te vagy saját magad legjobb tanácsadója. Az az érettség, amivel te rendelkezel önmagad számára, az mindennek megkoronázása.

Korábban is mondtuk már, ne mindig kifelé nézzetek, ha megoldásokat kerestek, ugyanis saját utatokon a legjobb megoldások saját megoldásaitok. Ez gyönyörű üzenet életünk saját kezünkbe vételéhez, és nehéz dolog a kivitelezése sok idős lélek számára, aki a múltban egy utat járt, ahol lökdösték, húzták, hogy eljuthasson oda, ahol ma van.

Hadd mondjam ki számtokra: szabadok vagytok! Ez a változás szabaddá tett titeket. Azt gondoltok, amit akartok, oda mentek, ahova akartok, és végre elkezdhettek energiát gyűjteni, arra, amire szükségetek van egy új élethez, még ha ez egy „törékeny” új élet is, de legalább olyan, amiben mosolyogva ébredtek aggódás helyett. Ennyit mára! És ez így van.

Kryon

Forrás: Spirál Fórum

Alább a fordítás alapjául szolgáló hangfelvétel

Video: 
Kryon 2017 April - The challenge is to silence the mind
Dátum: 
2017. 04.
Rovat: