Merkaba - Illés szekere

Merkaba - Illés szekere

Illés belépett abba a mezőbe, míg Elizeus figyelte. Ahogy az Írás is mondja, abban a részben amit ti a Királyok második könyvének hívtok, a következő történt: Illés egy fénygömbbé változott! Elizeus olyan gyorsan jegyzetelt, ahogy csak tudott. Teljesen az átalakulás hatása alatt volt, írt amilyen gyorsan csak tudott, de el volt bűvölve a látványtól. Egy fény-gömb volt előtte, de a szivárvány minden színében ragyogó fény-gömb.

Most azt szeretném, hogy azt lássátok, ami nem történt és ellenőrizd magadnak a szent könyvekben. Semmiféle fény nem szállt alá az égből, hogy elvigye Illést! Felfogtátok ezt? Semmi nem jött le fentről. Az összes energiát, amit Elizeus látott, az Illésnek hívott Emberi Lény generálta. Ő tette azt a saját spiritualitásával, amikor egyszerre Isten darabkájává változott, azzá ami különben is volt. Ám nem tudott sokáig úgy maradni, különben porrá égetett volna mindent maga körül! Gyorsan történt és Elizeus látta.

Nem is igazán tudta, hogy mit látott, de elbűvölő volt. Szinte azonnal, ahogy ezt megállapította, háromféle energia szállt alá, hogy segítsen Illésnek feljutni a mennybe. A metafora úgy szólt, hogy Illés egy szekéren távozott, amelyet három fehér ló húzott. Az olyan spirituális dolgok, amelyek nem a 3D-ben történnek, mindig metaforák formájában jutnak el hozzátok. Ez az egyedüli módja annak, hogy üzenetet kapjatok olyan dolgokról, amit nem tudtok felfogni. Azt szeretném azonban, hogy nézzük meg a számmisztikát. A hármasról van szó – a katalizátor hármasról. Ott van mindenütt a spiritualitásban. Megtaláljátok minden vallásban, amint Isten energiáit érzékelteti. Van valami a hármas körül. Mondtuk már, hogy mi a hármas nyelvet használjuk, amikor veletek kommunikálunk, így halljátok és olvassátok ezt. A hármas nyelv is egy metafora az Isten és ember között történő katalitikus üzenet-átadásra. Ez volt az Elizeushoz intézett kommunikáció arról, amit Illés átélt. Elizeust elárasztotta az energia! El is nevezte azt a szekeret, amelyen Illés elhajtott. Héberül Merkabah-nak nevezte, ami azt jelenti „kocsikázni”. Illés a saját Isten-energiájában hajtott el.

Nos, hadd mondjam el mit látott Elizeus valójában. A történelemben ő volt az első Ember, aki mintegy nyolc méterről bámulta azt, amivel minden egyes Emberi Lény a teremtés által rendelkezik. A DNS kvantum mezejének hívják (A Merkaba). Ha benned is ott van Isten, DNS-ed minden egyes darabkája és maga a DNS elkezd aktiválódni és ugyanaz az élményed lesz neked is, mint ami Illésnek volt! És így van, – a DNS, már megint. De ez nem csak biológia, nem csak egy részecske, de ez a hordozója mindennek, ami spirituális minden egyes Emberi Lényben.

Itt vannak a te Akasha jegyzeteid. Minden amit valaha is tettél, itt van. Minden élet-feladatod itt van. A spirituális lényeged, itt van. Az angyali neved. Még az ET (földönkívüli) energia is itt van! Minden olyan dolog, ami spirituálisan egyedi minden Emberi Lényben, az itt van.

Forrás: Illés Mester felemelkedése