Adamus Saint Germain: Alapok

Adamus Saint Germain: Alapok

Adamus tanításainak célja

Egyrészt meg kívánok mutatni egy olyan módszert, ami mindenki számára lehetővé teszi, hogy egyáltalán megértse ennek a mindenre kiható létezésnek az alapjait, mert ez ad egy olyan igazodási pontot, ami lehetővé teszi a saját választásokon alapuló teremtést.

Másodszor el kívánom hinteni azokat a magokat ezen a csodálatos tájképen, amikből olyan virágok nyílhatnak, ami lehetővé teszi sokak számára, hogy végre élvezzék az utazást. A sok csalán és bogáncs, amit az emberiség teremtett erre a tájképre, most inkább riasztó, mint szemet gyönyörködtető, és emiatt sokatoknak elment a kedve ettől az egész utazástól.

Harmadszor szeretnék eljuttatni pár arra vállalkozó, bátor utazót, hogy tapasztalja meg azokat a nem létező, ám sokak számára egy hiedelemrendszer részét képező fiktív határokat, amiknek az átlépésével egy olyan horizontot láthatnak meg, aminek a megtapasztalása magával hozza a felismerést, a végtelen és határtalan lehetőségekkel kapcsolatban, ami a létezés alapja.

A tanításaim módszerét tekintve mindig szigorúan alkalmazkodni kívánok az adott személy vagy csoport energetikai jellemzőihez, sajátos fejlettségi szintjéhez és a személyes választásai által meghatározott irányhoz. Lesznek még rajtam kívül tanítók, lesz számos olyan mester a fizikai és nem fizikai birodalmakból egyaránt, akik hozzám hasonlóan át kívánják adni a tudásukat. Minden olyan tanítás, minden olyan tanító, aki meghagyja az egyén tapasztalásainak a személyes szabadságát, egy olyan lehetőséget jelent, ami szintén ebbe a folyamatba ágyazódik bele, mert nincs egy út, nincs egyetlen mester és nincs egyetlen tanítás sem – már csak azért sem, mert ez feltételezne egy bevégzett, befejezett rendszert, márpedig a létezés, a világegyetem egyetlen és meghatározó jellemzője a folyamatos mozgás és áramlás, ami kizárja a magukat egyetlen útként meghatározó tanításokat. Én is csak egy lehetőség kívánok lenni a sok közül, és minden olyan kijelentés, megfogalmazás és kinyilatkozás, amit nekem tulajdonítanak, ezt kell tükrözze. Ha az én nevem alatt olyan tanításokkal találkoztok, amit nem választott társam és közvetítőm által horgonyoznak le, avagy engem, illetve az általam tanítottakat egyfajta egy és sérthetetlen útként állítják be, akkor azt minősíthetitek hazugnak a magatok döntése alapján.

Kinyilatkoztatom tehát, hogy a tanításaim és az általam meghatározott irányvonalak csak egyek a sok közül, és semmi olyat nem kívánok lefektetni, amire bárki rásütheti az örökérvényű jelzőt. Vizsgáljátok meg az általam mondottakat minden irányból, és kizárólag akkor tartsatok velem, ha igaznak érzitek ezeket a szíveteken keresztül, és csak addig a pontig, amíg ez titeket szolgál. Szeretném, ha idővel minden egyes földi „tanítványom” elengedné az általam nyújtott kezet, és egyedül menne tovább önállóan az önmaga által választott úton.

Legyetek résen, legyetek szemfülesek, és soha, de soha ne engedjétek meg semmilyen tanítónak, hogy megmondja, mit kéne tennetek!

A könyv erről a távoli szerverről tölthető le, pdf és e-könyv olvasón használható epub formátumban.

Tartalomjegyzék

BEVEZETÉS

Adamus bemutatkozása
Adamus tanításainak célja
Alapfogalmak

ELSŐ SOROZAT

Első beszélgetés arról, hogy miért is vagytok itt
Második beszélgetés arról, hogyan teremtitek a saját valóságotokat
Harmadik beszélgetés a társteremtésről
Negyedik beszélgetés a társteremtés módozatairól és titkairól
Ötödik beszélgetés arról, hogy hogyan tudunk kreatívan és harmonikusan együtt teremteni
Hatodik beszélgetés a fókuszról, a perspektíva fontosságáról és az ebből fakadó tanulságokról
Hetedik beszélgetés arról, hogy mit jelentenek a különböző perspektívák, és hogyan tudjátok ezt hasznosítani az életetekben
Nyolcadik beszélgetés a képességeitekről
Kilencedik beszélgetés az átfogó érzékelésről és ennek gyakorlati hasznáról
Tizedik beszélgetés a teremtés folyamatáról a gyakorlatban
Tizenegyedik beszélgetés arról, hogy hogyan tudjuk a teremtőfolyamatunkat kiszélesíteni az életünk minden részletére
Tizenkettedik, összefoglaló beszélgetés

MÁSODIK SOROZAT

Első beszélgetés a tudati rétegekről
Második beszélgetés a tudati rétegekről, azoknak különböző módozatairól
Harmadik beszélgetés a tudati rétegek felismeréséről
Negyedik beszélgetés a tájkép tereprendezéséről
Ötödik beszélgetés, amelyben megválaszolok pár kérdést
Hatodik beszélgetés az igazságpontjaitokról és ezek megtalálásáról
Hetedik beszélgetés a szív igazságáról
Nyolcadik beszélgetés arról, milyen diadalmas a felfedezése annak, hogy kik vagytok valójában
Kilencedik beszélgetés arról, hogy milyen lesz az életetek, ha az isteni lényetek magjából élitek azt meg
Tizedik beszélgetés a felemelkedés, megvilágosodás kollektív jellegéről
Tizenegyedik beszélgetés arról, hogyan tudunk másokat segíteni a felemelkedéshez vezető úton
Tizenkettedik beszélgetés melyben összefoglalom mindazt, amit a hazugságrétegekről és a szív igazságáról tanítottam

HARMADIK SOROZAT

Első gyakorlat a bőséggel kapcsolatban
Második gyakorlat a bőség megteremtésének elősegítésére
Harmadik gyakorlat a bőség lehorgonyzására
Gyakorlat helyett egy kis pihenő
Negyedik gyakorlat az egészség megteremtésére
Ötödik gyakorlat az ideális test megteremtésére
Hatodik gyakorlat, amely során növeljük az állóképességeteket
Gyakorlat helyett megint egy kis beszélgetés
Hetedik gyakorlat a leföldelés elősegítésére
Nyolcadik gyakorlat a leföldelt cserje táplálására
Kilencedik gyakorlat a leföldelés stabilizálására
A gyakorlatok összefoglalása

NEGYEDIK SOROZAT

Kérdések-válaszok a tanításokról és gyakorlatokról
Kérdések-válaszok a különféle tanításokról
Kérdések-válaszok a tudatosságról
Kérdések-válaszok a felemelkedésről
Kérdések-válaszok a spiritualitásról és a pénzről
Kérdések-válaszok tanítókról és tanítványokról
Kérdések-válaszok a kapcsolatrendszerekről
Kérdések-válaszok a környezetről
Kérdések-válaszok az emberi tulajdonságokról
Kérdések-válaszok a bőségről
Kérdések-válaszok az ún. angyali létezőkről
Kérdések-válaszok a dimenziókról és az álmokról

ÖTÖDIK SOROZAT

Kérdések-válaszok a szabadságról
Kérdések-válaszok az egészségről
Kérdések-válaszok az önkifejezésről
Kérdések-válaszok a reinkarnációról
Kérdések-válaszok a tudatosodási folyamatról
Kérdések-válaszok az angyalokkal történő kapcsolatról
Kérdések-válaszok a szimbólumokról
Egy kis meglepetés!
Kérdések-válaszok a félreértésekről
Kérdések-válaszok az önkifejezésről a mindennapokban
Kérdések-válaszok az emberi közösségekről
Kérdések-válaszok a halálról

HATODIK SOROZAT

Kérdések-válaszok az éteri kapcsolatteremtésről
Kérdések-válaszok a gyermekekről
Kérdések-válaszok az állatvilággal kapcsolatban
Kérdések-válaszok pár kényesnek minősített témában
Kérdések-válaszok a szerelemről
Mese Bendegúzról
Kérdések-válaszok a mostani világeseményekről
Egy kis útmutató esetleges vészhelyzet esetére
Kérdések-válaszok az általános zűrzavarról
Kérdések-válaszok az élet teljességének megéléséről
Kérdések-válaszok a vallásokról
Összefoglalás kicsit más módon

HETEDIK SOROZAT

Hétköznapi alkímia I.
Hétköznapi alkímia II.
Hétköznapi alkímia III.
Hétköznapi alkímia IV.
Hétköznapi alkímia V.
Hétköznapi alkímia VI.
Hétköznapi alkímia VII.
Hétköznapi alkímia VIII.
Hétköznapi alkímia IX.
Hétköznapi alkímia X.
Hétköznapi alkímia XI.
Hétköznapi alkímia XII.

NYOLCADIK SOROZAT

Bevezetés a valóságrétegek megértésébe
A valóságrétegek felismeréséről
A valóságrétegek találkozásáról
A valóságrétegek szintjeiről
A valóságrétegek kiszélesítéséről
A multidimenzionális valóságérzékelés gyakorlatáról
A valóság megváltoztatásáról I.
A valóság megváltoztatásáról II.
A valóság megváltoztatásáról III.
Gyakorlatok a valóságsíkok megtapasztalásához I.
Gyakorlatok a valóságsíkok megtapasztalásához II.
Gyakorlatok a valóságsíkok megtapasztalásához III. – Befejezés

KILENCEDIK SOROZAT

Beavatás a mesteralkímiába I.
Beavatás a mesteralkímiába II
Beavatás a mesteralkímiába III.
Beavatás a mesteralkímiába IV.
Beavatás a mesteralkímiába V.
Beavatás a mesteralkímiába VI.
Beavatás a mesteralkímiába VII.
Beavatás a mesteralkímiába VIII.
Beavatás a mesteralkímiába IX.
Beavatás a mesteralkímiába X.
Beavatás a mesteralkímiába XI.
Befejezés és beavatás

Rovat: